Az Egyesületről

Szerző: | dec 8, 2023

2022. júniusában Hajdu Judit meghívására Mark Hayward, a Brit Narratív Terápiás Intézet kiképző terapeutája, Narratív terápia workshopot és egyhetes intenzív képzést tartott Budapesten, az MCSE szervezésében. Noha a segítő szakma nemzetközi színterén a narratív irányzat már régóta jelen van, Magyarországon eddig még alig hallhattunk róla.

Mark képzésének köszönhetően végre többen is megismerkedhettünk a narratív irányzat szemléletével, módszereivel, eszközrendszerével. Néhányunkat azonnal megfogott az irányzat hatékonysága és közvetlensége, nyitottsága. Etikai alapelvei felvillanyoztak bennünket.

Rögtön azt éreztük, hogy ez a megközelítés közel áll hozzánk, és alapjaiban változtatja meg segítői munkánkat, hozzáállásunkat. Judit vezetésével, aki több mint 10 éve ebben a szemléletben dolgozik, szupervíziós csoportot alakítottunk, így a következő évben együtt mélyíthettük tovább a módszertani és elméleti tudásunkat, miközben közösséggé formálódtunk.

2023-ban született meg bennünk az igény arra, hogy végre szervezeti formában is folytatódhasson ez a hiánypótló munka – így hoztuk létre a Narratív Központot.

Az egyesületünk célja a narratív szemlélet és módszer népszerűsítése a segítő szakmákban: a pszichoterápiában éppúgy, mint a tanácsadásban, coachingban, konfliktuskezelésben, vagy a pedagógiában, szupervízori tevékenységben, szociális munkában.