
Balázs Annamária
Mediátor, közgazdász, képzésben lévő szupervizor
Az egyesületen belüli témám a narratív szemléletű konfliktuskezelés.
Békítéssel, közvetítéssel és tanácsadással 2014 óta foglalkozom. 2013-ban diplomáztam a WSUF mediáció szakirányán, gyakorlati tudásomat Nagy Zsóka képzéseinek és mentorálásának köszönhetem, majd 2022-ben a PPKE Általános Mediáció szakirányú továbbképzésén szereztem okleveles mediátor végzettséget.
Mediátori praxisomban legtöbbször párkapcsolati, családi konfliktusok esetén, válás előtt, alatt és után felmerülő problémákban, együttműködést kívánó helyzetekben, viták rendezésében segítem a mindenkinek jó megoldás megszületését. Munkahelyemen HR vezetőként dolgozom, ahol a mindennapokban tapasztalom, hogy a narratív eszközök milyen hatékony segítséget jelenthetnek a munkahelyi problémák kezelésében is.
A narratív szemlélet támogatja az új utak felfedezését, önmagunk és a másik jobb megértését, a különféle nézőpontok összehangolását, és a későbbi együttműködést.

Csabai-Paska Böbi
ICF ACC Coach, Coachszupervizor
2021-ben végeztem coachként, és már a képzés első napján tudtam: ez vagyok én, ezt kerestem. A szakma iránti lelkesedésem és elkötelezettségem odáig vezetett, hogy 2022-ben beiratkoztam egy nemzetközi coach szupervizor képzésre, hogy az ügyfelek mellett a kollégákat is professzionális módon tudjam támogatni személyes és szakmai fejlődésükben.
A narratív szemlélettel és eszköztárral egy kollégámnak, Schauermann Tamásnak köszönhetően ismerkedtem meg. Olyan átütő élményt jelentett ügyfélként megtapasztalni ezt a fajta működést/megközelítést, hogy azonnal tudtam: ezt nekem is el kell sajátítani és minél több coach kollégának továbbadni.
Az ügyfelekkel való coaching és szupervíziós munka mellett jelenleg az EMCC elnökségi tagjaként dolgozom a szakmáért, jógaoktatóként pedig a mozgáson keresztül hívom fel a figyelmet az önmagunkkal való kapcsolat és kapcsolódás fontosságára.

Kucserka Fanni
Pszichológus, Pár-és családterapeuta, Tanácsadó szakpszichológus
2018-ban végeztem a Károli Gáspár Református Egyetemen felnőtt klinikai szakirányon. 2020-ban szereztem pár-és családterapeuta címet. 2021-ben elvégeztem az Érzelemfókuszú Párterápiás alapképzést, 2022-ben pedig a Narratív terápiás képzés első modulját.
Két évig egy budapesti kollégium pszichológusaként dolgoztam. Majd öt évig egy családsegítő központ munkatársaként a legkülönbözőbb élethelyzetekben foglalkoztam egyénekkel, családokkal, párokkal. Korábban négy évig középiskolai tanár-mentor voltam.
Egyéni pszichológiai tanácsadásban felnőtt, illetve serdülő kliensekkel foglalkozom. Elsősorban kötődési nehézségekkel, kapcsolati vagy életvezetési problémákkal küzdő személyekkel dolgozom, illetve gyakran akut krízishelyzetben nyújtok támogatást.
Rendszerszemléletben dolgozom, munkamódszerem alapját a narratív pszichológia, a kritikai pszichológia és a kötődéselméleten alapuló irányzatok képezik. Mindannyian kapcsolataink hálózatában és kölcsönhatásában működünk, cselekedeteinkre, gondolatainkra hat a társadalmi környezet, amelyben élünk. A terápiás kapcsolatban kerülöm a hierarchikus berendezkedést, egyenrangú félként vagyok jelen. Hiszem, hogy életünk legkompetensebb szakértői mi magunk vagyunk.
Tagja vagyok a Magyar Családterápiás Egyesületnek.
Családban élek, két gyerekem van.

Hajdú Judit
Klinikai Gyermek Szakpszichológus, Családterapeuta, Gyermek-pszichodramatista és kiképző, Narratív terapeuta
2008-ban David Epston két napos narratív terápiás workshopja annyira elvarázsolt, hogy elvégeztem a londoni Narrative Therapy Institute képzéseit és 2010 óta ebben a szemléletben dolgozom felnőtt-, gyermek-, pár- és családterapeutaként.
Szeretem, hogy a narratív terápia segítségével a hozzám fordulókkal egyenrangú partnerként, a problémákra hibáztatás nélkül, kívülről tudunk rálátni. Hiszek abban, hogy segítséggel mindenki hozzáfér azokhoz a készségekhez, képességekhez, amelyekkel fel tudja dolgozni a múltat és meg tud küzdeni a jövő kihívásaival.
Szakmai életemet angol tanárként kezdtem, majd a pszichológia szak elvégzése után 15 évig dolgoztam Nevelési Tanácsadóban a legkülönfélébb problémákkal küzdő gyerekekkel és családokkal.
2018 óta Skóciában élek, bár gyakran látogatok haza. Magánrendelésen, online fogadom a hozzám fordulókat. Az itthon és az otthon újfajta élményei és feladatai tovább gazdagítják a személyes és szakmai tárházamat.
Két nagy lányom már a saját útját járja, az esetleges unokák megérkezéséig energiámat új kezdeményezések és témák kötik le és töltik fel.
Képesítéseim:
- Pszichológia – ELTE
- Klinikai Gyermek Szakpszichológus – Pécsi Tudományegyetem
- Családterapeuta
- Gyermek-pszichodramatista és kiképző
- Narratív terapeuta – London, The Institute of Narrative Therapy
A magyar Családterápiás Egyesületnek 2011-13 között voltam titkára

Schauermann Tamás
EMCC certified SP karrier és tanulás coach, Életpálya facilitátor (GCDF), Szervezetfejlessztő (CPD)
Már gyerekkorom óta foglalkoztatnak a szövegek, hányféle képpen lehet érteni egy történetet, mitől igazán jó egy történet, miért mozgatnak meg bizonyos történetek s hagynak hidegen mások…?
Tanárként sokszor csomagoltam történetekbe a tananyagot, grafikusként képeken, formákon és szimbólumokon keresztül próbálom megfogalmazni a megbízóim üzeneteit, coachként és életpálya facilitátorként történeteket hallgatok, s ezeken keresztül keressük az ügyféllel együtt azt a folytatást, ami igazán rólunk szól, s ami miatt érdemes reggel kiugrani az ágyból.
A narratív eszköztárral már nagyon régóta játszom, kísérletezem. Tartottam már önismereti elvonulást egyetemi hallgatóknak, workshopokat tanároknak és történeteken alapuló tanulásmódszertani foglalkozást kisdiákoknak.
Az, ahogy a magunkról való gondolkodásban megjelennek a történeteink, s ahogy ez alapvetően meghatározza bizonyos események megélését nem szűnik meg lenyűgözni engem.
Az eddigi tapasztalataim alapján azt látom, hogy a narratív szemlélet intuitivitást, mosolyt és meglepő áttöréseket képes hozni a coachingban, terápiában és egyéb segítői működésekben. Nagyon szívesen vagyok ennek a hírnöke.
Schauermann Tamás
Senior Practitioner szinten akkreditált karrier- és tanulás-coach, Életpálya facilitátor (GCDF) és Szervezetfejlesztő (CDP), a PTE és PTF óraadó oktatója tanulásmódszertan, coaching és mentoring témákban